Az elhanyagolt, nagyra nőtt bokrok között
Gondolataimba mélyedve közeledtem,
Amikor a szemem sarkából ismerőst láttam
Elhaladni, mintha sírt volna és cigaretta volt a kezében.
Nem találkoztunk rég, közvetlen kapcsolatunk
Nincs is, hisz a húgával barátkoztam szorosan,
Valamikor régen, a kilencvenes években,
Gimnáziumi éveink alatt. Az ismerősöm
Megtorpant és bevárt, barátságosan fordult felém.
Nehezen, döcögve indult el a párbeszéd,
Ő folyton a járdát bámulta, szemmel
Láthatóan szégyellte a cigarettát a kezében,
Mintha rajta kaptam volna valamin,
Amit ő nem szívesen vállal fel. A babaágyneműről
beszéltem neki, hogy édesanyámmal várjuk haza
két éves unokahúgomat, addig könnyű, amíg
még babák, válaszolta keserűen, tudtam, hogy három
gyermeket nevel, pelenka, etetés, ovi, az még a könnyű rész.
Tudod, kéthavonta van kimenőm, ilyenkor fodrászhoz
és kozmetikushoz megyek, nyomta el a sarkával a csikket.
Hirtelen felém fordult, mintha felismerte volna bennem a bizalmast,
tegnap rajtakaptuk a tizenhárom éves fiamat,
hogy szexfilmet néz a telefonján. Kérdeztük a férjemmel:
mióta? Úgy két hónapja, jött a válasz, azt is megtudtuk,
félévet csúfolta egyik kövérkés osztálytársát,
aki sírva ment haza naponta az iskolából
Bence miatt. A húgom nem hív el magához,
Folytatta, a gyerekekkel sem foglalkozik,
Pedig imádják. Ismerősöm már nem titkolta, hogy
Sírt az imént, másként jó minden hidd el,
Mosolyodott el, mennem kell, várnak a leckével,
Kérdésekkel, mikor lesz vacsora. Ha akarod,
Vetettem fel búcsúzóul, én szívesen beszélgetek veled
amikor legközelebb kimenőd van. Hálásan átölelt
a rigófüttyös, májusi utcán, ezeket a bokrokat illene lenyírni,
Haladtam tovább utamon, azúrkék ég alatt,
Saját gondjaim összeolvadtak más gondjaival,
Ez is csak egy említésre sem méltó pici mozzanat,
Mégis sokat jelentett számomra, hisz lassan egy éve
Alig beszélgetek, műérzésekkel táplálkozom,
Amik a képernyőn keresztül sugároznak felém
Egy-egy művészfilm kockáiról, vagy egy regény lapjairól.