A részletek megfigyelése ami közös.
egy kéz, ami hozzáér egy combhoz
sokféleképpen érhet hozzá egy kéz egy combhoz,
a vadság és szenvedély ami közös.
Hibáinkban is osztozunk, mert nem repülhet
akárhogyan egy tévé a nyolcadikról.
A szeretni képességünk ami közös
mikor nem felejtünk el valakit éveken át
pedig mindenki szól, hogy lejárt lemez.
Szavaink, amik közösek, egy pohár
amint földet ér, és azt hisszük a törés örökké tart.
Egymásnak hátat fordításaink ami közös:
mert mindketten tudunk kegyetlenül szakítani.
A megbánásaink, ami közös, mert a lobbanékony harag
hamar elmúlik
filmet nézni együtt és ugyanazt észrevenni:
nem elfelejteni, hogy hogy nézett ki valaki
pár éve egy utcasarkon vagy a kávézó asztalánál.
Emlékezni egy szomorú arcra, amint kitekint az asztaltársaságból
és nem néz a vele szemben ülőre, csak valahová el, messze,
de az arc tulajdonosa és az arcot néző is tudja,
miről szól ez a szomorúság.
Idegenségünk a közönségesek között ami közös
egy nevetés, felharsanó kacaj mögé bújás,
hogy ne lássák másmilyenségünket
az egy kasztba tartozóknak kijáró együttérzés
és szolidartás hallgatása éveken át.
A szerzett sebeink, amik közösek és amik nem gyógyulnak
közös a viharvert múlt és beleköltözött varjúkárrogás
közös útvonalak egy városban amik nem kereszteződnek
közös egy elképzelt ajtócsengetés ami nem következik be
a megegyező arcvonások letagadása is közös.
Közös a sóvárgás egy meg nem élt közös jövő iránt,
közös botlások amik már nem kijavíthatóak.
Közös helyszínek, ahol megtörténik a katarzís, de rajtunk kívül nem látja senki,
a retinák mögött rebegő közös múlt kitörlési szándéka.
Szavak nélkül megöregedni külön
alig tudni felidézni ifjúságunkat ez is közös.
Közös síremlék kéretik: “ők voltak azok, akiknek
a büszkeségük fontosabb volt a boldogságuknál”.