A vas mosogatókagyló könyörtelensége
összevegyül az óra ketyegésével a falon.
Körbejárom a teret, ami csak az enyém,
nem lépsz már bele, folyondár lepi be a múltat.
Autók zúgása nesszez odakint, a kuvik sikolya
új évet ígér, amiben megszűnik jelenléted
marad a törpefenyő magasságú remény
hogy ha meglátom hátad nem szorul össze a gyomrom
és nem izzadok le azonnal. A fiziológia törvényei
szabályozzák testem amit csak futás közben érzek
magaménak. Néha, amikor megragadom a ceruzát.
A por belepi a könyvespolcom, és rétegek hámlanak le
az elmúlt évekről lassudad. Nézni egy folyót,
nem gondolva arra, hogy a te tekinteted is ugyanazt pásztázza.
Egy város, amiben nem lesz jövőnk, csak számtalan helyszín
ami megtisztogatásra vár, hogy lemossam róla emléked
és új cipővel lépjek bele újra. Álmomban vizet hordtam neked
hogy ne haljunk szomjan, de mire felébredtem
a konyharuha az ölömbe hullt reménytelenül
és elcsigázva omlottunk a sivatagba.